Félpercesek két életről
Már több mint egy éve, hogy elkezdtem írni és publikálni Vámpírakadémia témájú félperces gyűjteményem az interneten. Az angol nyelvű írást naponta frissítem egy-egy, megadott kulcsszóra írt rövidke, 100-200 szavas szösszenettel. A már megírt közel 400 félpercesben sok szereplőt kiveséztem már – ha nem mindenkit a fontosabb szereplők közül -, Abe és Janine pedis visszatérő, kedves alanyaim. Tizenöt darab, kettejük kapcsolatával foglalkozó félpercest sikerült találnom a történetben, amiket most magyarul közlök. Megpróbáltam őket nagyjából időrendbe helyezni – a sorszám az történet elején annak helyét jelöli a gyűjteményben -, bár még így sem tökéletesen kronologikus. Mivel elég nagy időközzel, más-más hangulatomban íródtak, a félpercesek sem egységesek hangulatban, hangvételben – vannak köztük kicsit depressziósak, de vidámak is. Azért remélem, tetszeni fognak.
Jó olvasást!
Korhatár:12
112. Csók
Nézőpont: Abe
Szószám: 109
Szószám: 109
A lány olyan, mint a tűz – gyönyörű és rabul ejtő, de egyszerre erőteljes és veszélyes is. Pontosan olyan, amilyennek szeretem a nőket – mintha csakis nekem teremtették volna.
Tettetett magabiztossággal járkál körbe a szobában – rettenthetetlennek és megbízhatónak akar tűnni a nemesek előtt, akik úgy jöttek ma ide, mintha egy lóvásárra lettek volna meghívva. Tudom, hogy abban reménykedik, hogy valamelyikük majd őt választja, de én látom, hogy kényelmetlenül érzi magát, hogy legszívesebben elrohanna, eltűnne innen… minél hamarabb, annál jobb.
Szükségem van erre a nőre.
Lassan odasétálok hozzá, de ahelyett, hogy helyes kis bájcsevejbe kezdenék, elhúzom őt a tömegtől, be egy kis eldugott alkóvba, és lopok egy csókot.
Ő pedig nem ellenkezik.
138. Váratlan
Nézőpont: Janine
Szószám: 96
Szószám: 96
A férfi veszélyes – ez lerí róla. Mégis, annyira vonzó. Szinte húz magához.
Úgy mozog a szobában, mintha ő is nemességhez tartozna, pedig tudom, hogy nem. De a járásából és külsejéből látom, hogy befolyásos, karizmatikus és gazdag. Szóval ennyi erővel nemes is lehetne.
Valamiért meg akarom ismerni – ne kérdezze senki, hogy miért.
Ekkor látom, hogy felém tart. Nem félek, akkor sem, amikor egyetlen szó nélkül elkapja a könyököm és, elhúzva a tömegtől, egy kis alkóvba vezet, ahol nem láthat minket senki. Ott fölém hajol az ajkát pedig az enyémre tapasztja.
A csók váratlan, de egyáltalán nem viszonzatlan.
189. Csinos
Nézőpont: E/3
Szószám: 140
Szószám: 140
Élete folyamán már sok mindennek nevezték Janine-t: hevesnek, tehetségesnek, meggondolatlannak, veszélyesnek, megbízhatónak.
Mindig is él tanuló volt, az iskolát külön dicsérettel végezte és mindenki úgy tartotta, hogy fényes jövő áll előtte. Mindenki az Őrzőt látta benne. Csakis az Őrzőt. Természetesen volt, aki kívánatosnak tartotta, és néha bizonyos testrészeit nagyon is elismerően, habár vulgárisan illették, de senki sem látta benne az igazi nőt. Nem mintha ezt annyira hiányolta volna. Végül is, ő elsősorban Őrző volt, és nő csakis az után.
Ekkor toppant az életébe Ibrahim, mellette pedig tényleg nőnek érezte magát; valakinek, akit kívántak, szerettek.
Amikor pedig megérkezett az első randevújukra, teljesen kicsinosítva magát, rövidke fekete ruhában, göndör fürtjei gondos frizurába rendezve – Ibrahim csinosnak nevezte. Nem tüzesnek vagy szexinek vagy veszélyesnek – hanem csinosnak. Akkor úgy érezte, le tudná élni az életét emellett a férfi mellett.
Csakhogy a sorsnak más tervei voltak.
178. Altatódal
Nézőpont: Janine
Szószám: 155
Szószám: 155
- Mit dúdolsz? – kérdeztem, ahogy próbáltam felé fordulni, ami elég nehéz feladatnak bizonyult, tekintve hogy szorosan a karjaiba zárva tartott.
- Csak egy régi altatót, amit még az anyám énekelt nekem valaha. – Elmozdította a kezét és a pocakomra helyezte, szeretetteljesen dörzsölgetve azt. Éreztem, ahogy a baba válaszol neki. – Szeretném, ha majd elénekelnéd a kislányunknak. Csakhogy… Úgy értem, nem számít, csak szeretném, ha megtennéd. – Megmosolyogtam a szavait.
- Miért vagy benne olyan biztos, hogy ez a kis emberke a hasamban lány?
- Egyszerűen csak tudom, ne kérdezed, hogyan – lehajolt és csókot nyomott a homlokomra. – Szóval, elénekelnéd majd neki? A kedvemért?
Közelebb bújtam hozzá.
- Rendben, de akkor meg kall tanítanod nekem. És már most figyelmeztetlek, borzalmasan éneklek.
Éreztem a hátamban, ahogy a mellkasa megremegett a nevetéstől.
***
A végén persze kiderült, hogy igaza volt – tényleg lányunk született. Rose. El is énekeltem neki Abe altatóját, igaz, csak egyetlen egyszer. Azon a napon, amikor otthagytam őt az Akadémián.
372. Kötelesség
Nézőpont: E/3
Szószám: 144
Szószám: 144
Kötelesség – mindig is ez volt Janine kifogása.
Őrző volt, és tudta, hol van a helye a világban. Esküt tett arra, hogy megvédi és szolgálja a védencét, és nem volt a tervei közt, hogy ezt megszegje.
Abe csak nevetett rajta; az ő szemében a testőrség is csak egy munka volt. Úgy gondolta, hogy egy Őrző bármikor felmondhatott vagy új megbízót kereshetett, amikor csak akart. Ő pedig bármikor szívesen alkalmazta volna Janine-t, ha az már annyira ragaszkodott hozzá, hogy nem adja fel a munkáját.
Janine csak összehúzta a szemöldökét az ötlet hallatán – úgysem működne, mondta. Az egész őrültség volt.
Az egész kapcsolatuk őrültség volt.
Aztán jött Rose, a kötelesség pedig Abe kifogása lett.
Szülők voltak. Kötelességeik voltak a lányuk irányába. Együtt kellett lenniük, hogy ott legyenek Rose számára.
De Janine csak elfordította róla a tekintetét és elsétált.
Testőrként tudta, hogy mi a kötelessége – na de anyaként?
259. Sál
Nézőpont: E/3
Szószám: 119
Szószám: 119
Ibrahim Mazurnak rengeteg sálja volt; nem volt ebben semmi titok.
Legtöbbjük kifejezetten értékes volt: kézzel szőtt csodák, apró hímzéssel a végén, finom darabok selyemből, bársonyból és kasmírból. Szinte minden elképzelhető színből begyűjtött már egyet, hogy minden öltönyéhez legyen passzoló, és a gyűjteménye még mindig nem volt teljes.
Sokra tartotta őket, ez biztos, de ha kérdezték, sosem mondta meg, hogy melyik a kedvence.
Mert a kedvence nem az különleges darab volt, ami generációról generációra, apáról fiúra szállt a családjában, az, amelyik a legfinomabb anyagból készült, amit az emberiség valaha is látott – mint ahogy azt feltételezni lehetett volna -, hanem egy ügyetlenül kötött, elnyűtt szürke sál. Tény, nem volt benne semmi különleges – ám mégis az volt.
Csakis azért, mert Ő kötötte.
134. Hiba
Nézőpont: Janine
Szószám: 130
Szószám: 130
Mikor teherbe estem Rose-zal, úgy éreztem hatalmas hibát követtem el. Nem terveztük, én pedig annyira fiatal voltam, annyira tapasztalatlan, annyira a munkám rabja – még az abortusz lehetősége is átfutott a fejemen. A végén Abe volt az, aki meggyőzött, hogy tartsuk meg a babát.
Még mindig úgy gondoltam, hogy hibát követek el – igaz, közben a lányom már belopta magát a szívembe. Kihordtam, megszültem, pár hétig gondoztam, aztán ellöktem magamtól; elküldtem az Akadémiára. Ezzel összetörtem a saját szívem, de azt hittem, hogy ez a helyes megoldás – végül is, mindig ők az elsők. Meg voltam róla győződve, hogy helyesen cselekszem.
Csak évekkel később, amikor Rose, az én majdnem felnőtt lányom, gyilkos szemekkel nézett rám a padjából, borzalmas kérdésekkel bombázva engem, próbálva megtörni – csak akkor jöttem rá, hol is követtem el életem legnagyobb hibáját.
172. Mozdulatlan
Nézőpont: Abe
Szószám: 137
Szószám: 137
Mindig mozgásban vagyok – nincsenek üres járatok az életemben. Van házam Isztambulban, Moszkvában, New Yorkban, a királyi udvarban, és még jó néhány helyen a világban. Egyik éjszaka még itt hajtom álomra a fejem, a következőn már a Föld másik felén. Mindig csinálok valamit – aláírok egy szerződést itt, megfenyegetek valakit ott, befektetetek, kockáztatok – mindig van mit tennem.
Az életem csupa izgalom. Rengeteg barátom – kapcsolatom – van. Néha segítségre van szükségük. Máskor nekem van szükségem az ő segítségükre. Így működik az életem.
Nincs jogom panaszkodni. Van pénzem. Van hatalmam. Meg van a tudásom és a magamhoz való eszem ahhoz, hogy mindent rendben tartsak magam körül. Mégis, nincs egy biztos pont az életemben, nincsenek igazi barátaim, nincs családom, nincs semmi, amiért küzdhetnék – így hát folyamatosan azt érzem, mintha újra és újra ugyan azokat a köröket rónám, mintha egy helyben járkálnék.
…Annyira hiányoznak.
115. Tökéletes
Nézőpont: Janine
Szószám: 128
Szószám: 128
Ha a világ tökéletes lenne, most valószínűleg Abe-bel és Rose-zal élnék, talán Törökországban, talán az Udvarban, talán valahol másutt. Lenne egy kis házikónk, vagy éppen Abe kúriájában élnénk, cselédekkel körbevéve – teljesen mindegy.
Lehet, hogy tudnék főzni – lehet, hogy minden nap főznék, vagyis inkább csak minden szombaton, mert még akkor is az őrületbe kergetne a konyha. Sütnék is, főleg akkor, amikor Rose barátai átjönnének, és a szomszéd szobából hallgatóznék, hogy miről is csevegnek éppen. Lehet, hogy lenne még egy gyerekem.
Minden este, amikor hazaér, Abe megcsókolná a homlokom és együtt hajtanánk álomra a fejünk. Persze lennének napjaink, amikor veszekednénk és mindenfélével dobálnám, de aztán hozna virágokat és kibékülnénk.
De a világ nem tökéletes. Van egy hivatásom és vannak kötelességeim és felelősségeim, és már évek óta nem láttam a családom.
296. Képkeret
Nézőpont: E/3
Szószám: 175
Szószám: 175
Két kép áll Ibrahim Mazur íróasztalán: az egyik egy fiatal nőt ábrázol – aki vagy ember, vagy dampyr, a képről nem derül ki -, a másik egy csecsemőt. A nő alacsony és csinos, göndör, vörösesbarna hajjal. A kisbaba – nos, a kisbaba, valószínűleg egy kislány, a rózsaszín pokrócból ítélve, amibe csavarták, egészen aprócska, kicsi szája résnyire nyitva ahogy alszik.
Senki sem meri megkérdezni, hogy kik ők, de egy valami biztos – fontosak Ibrahim számára. A képek már több, mint egy évtizede ott állnak az asztalán - talán van az már kettő is. Mindenkire fúj, aki csak meg meri szólni a képeket, a bejárónőt pedig külön utasításokkal látta el, hogyan is bánjon a velük: porolja le őket minden nap és tisztítsa meg az ezüst kereteket minden második héten.
Szóval senki sem kérdezi, hogy kiket ábrázolnak a képek, de azért mindenki kíváncsi. A nő talán a féltestvére? Távoli rokona? A szeretője?
Egy nap egy harmadik kép is megjelenik az asztalon: a fotóról egy barna bőrű, sötét hajú fiatal lány tekint vissza – nem lehet több tizennyolcnál -, pimaszul a kamerába vigyorogva.
021. Számítógép
Nézőpont: Abe
Szószám: 126
Szószám: 126
Valahányszor bekapcsolom a számítógépem és bejelentkezem az e-mail fiókomba, mindig egyetlen egy dolgot várok – egy levelet Janine-tól. Egy levelet Rose-ról. A lányomról, akit utoljára párnapos korában láttam. Tudom, hogy Janine-nel együtt döntöttük el, hogy az lenne a legjobb, ha kimaradnék Rose életéből, de ettől még hiányzik, és azt kívánom, bárcsak ismerhetném.
Az évek alatt mindössze három levelet kaptam róla, leszámítva Janine testőrien merev jelentéseit Rose iskolai előrehaladásáról, amik félévente érkeztek. Az elsőt akkor, amikor a baleset történt. A másodikat, amikor elszökött az Akadémiáról. A harmadikat, amikor visszavitték.
És mégis, ahogy megnyitom a fiókom, ott egy levél Janine-től, Rose-ról.
Ismét elment, és senki sem tudja, hogy merre lehet.
Egy pillanat alatt döntök; betöltötte a tizennyolcat – hivatalosan felnőtt. A Janine-nel kötött egyességünknek vége.
Meg fogom találni a lányomat.
297. Laptop
Nézőpont: E/3
Szószám: 252
Szószám: 252
Abe csak rendes akart lenni – és oké, vissza akarta szerezni Janine-t. És amikor már úgy tűnt, hogy a flört és a bókok már végképp nem működnek, új taktikához folyamodott: ajándékok.
Na már most, Janine sosem volt olyan nő, aki túlságosan értékelte az olyan haszontalan dolgokat, mint például virágok, csokoládé, vagy éppen ékszerek. Szóval valami olyannal kellett előhozakodnia, ami praktikus, amit Janine használni tud, de mégis valami olyan, ami azt mutatja, hogy törődik vele.
A végén vett neki egy laptopot.
Először tökéletes választásnak tűnt: Janine nagyon hasznosnak találta, és kifejezetten hálás volt érte. Még abba is belement utána, hogy elmenjenek együtt vacsorázni.
Az egésszel mindössze egyetlen egy – elég nagy – probléma akadt, méghozzá az, hogy, mint ahogy az alig egy hét elteltével kiderült, ha Janine kezébe modern technológia került, a nő teljes számítástechnikai analfabétának bizonyult.
- Rendben, szóval itt van ez az ablak, ami folyton felugrik, valahányszor csak ide kattintok… - ilyen, és ehhez hasonló tartalmú, segélykérő, de a problémát csak nagy vonalakban leíró telefonhívások elég gyakoriak lettek azután, hogy Janine elkezdte használni új laptopját. És elég gyakori alatt olyan napi öt alkalmat értek.
A hetedik napon Abe-nek elege lett, és egyszerűen kikapcsolta a telefonját.
Aztán gondolt egyet, visszakapcsolta, és küldött Janine-nek egy egyszerű kis sms-t, amiben emlékeztette, hogy Rose tulajdonképpen a középiskola négy éve alatt végig tanult számítástechnikát, szóval ő minden bizonnyal jobban képben van, mint Abe maga.
Ronda dolog volt, Abe beismeri, de legalább így megszabadult Janine-től.
És remélhetőleg így nyert magának pár nyugodalmas napot, mielőtt szembe kellett néznie jogosan dühös leányával…
206. Kontroll
Nézőpont: E/3
Szószám: 103
Szószám: 103
Nem volt titok, hogy Abe imádta kezében tartani a gyeplőt.
Szerette tudni, mit csináltak éppen az alkalmazottai, miben settenkedtek éppen az üzlettársai, mi folyt éppen a piacon. Szerette, ha a dolgok úgy mentek, ahogy azt ő szerette volna. Szerette, ha az embereket a markában tarthatta. Ezt tette őt befolyásossá, sérthetetlenné. És éppen ezért is érdemelte ki a zmey nevet – az emberek bolondok voltak, ha azt hitték, hogy nem tudja, hogy hívják a háta mögött -, de mindez nem zavarta.
De hogyha Janine-ről volt szó… Nem számít, hogy Abe mennyire keménynek és vezető alkatnak tűnt a külső szemlélődő számára, Janine-nak bármikor szívesen behódolt.
…Mindenféleképpen.
241. Gyerekek
Nézőpont: E/3
Szószám: 116
Szószám: 116
Mikor fiatalok voltak és először egymásba szerettek, Abe gyerekeket akart, sok gyereket. Janine nem is akart gyerekvállalásra gondolni.
De nem számít, hogy mit akartak, Rose megtörtént – nem mintha tervezték volna. Ettől függetlenül Janine kihordta, megszülte, még szerette is, a legelső pillanattól kezdve. Volt idő, amikor családdá lehettek volna, ám ez mégsem történt meg. Helyette úgy döntöttek, hogy az lenne a legjobb, ha Rose úgy nőne fel, hogy nem ismeri az apját, és életének nagy részét idejét az Akadémián töltené. Akkoriban mindez jó ötletnek tűnt.
De most, hogy Janine majdnem negyven és ott fekszik Abe karjaiban, a lelke telve megbánással – jobb anya is lehetett volna, sokkal jobb – és átfut a fején, hogy talán, csak talán, újra megpróbálhatnák.
323. Gyűrű
Nézőpont: E/3
Szószám: 218
Szószám: 218
Ibrahim háromszor kérte meg a kezét.
Először az első együtt töltött éjszakájuk után. A napfény beáramlott a szobába ahogy Abe mellkasa hozzásimult Janine hátához, a keze a nő derekán, és azt suttogta a fülébe:
- Te vagy a legnagyszerűbb nő, akivel valaha is találkoztam. Gyere hozzám.
Janine egyszerűen kinevette. Nem hitte el, hogy komolyan beszélhet. Azt hitte, hogy csak elszórakozgattak együtt, hogy nem volt köztük semmi komoly. Végül is, Abe mora volt, fényes jövő állt előtte, ő pedig csak egy kis dampyr lány volt.
Másodszor akkor kérte meg, amikor kiderült, hogy Janine terhes. Mindkettejüket sokkalta a hír – biztosak voltak benne, hogy óvatosak voltak -, és mindketten annyira lehetetlennek érezték a helyzetet, hogy Abe egyszerűen csak fél térdre ereszkedett és ismét megkérte a kezét.
Janine elutasította. Azt hitte, a férfi csak azért akarta elvenni, mert a gyerekét hordta. Nem kért a szánakozásából. Útjaik elváltak.
Ez már közel húsz éve történt. Azóta a lányuk kész nő lett, egy férfival az oldalán, ők ketten pedig megöregedtek, és bölcsebbek is lettek, sokkal bölcsebbek.
Abe ezúttal gyűrűt is hoz – aranyat, gyémánttal a közepén, és egyszerűen gyönyörű, sokkal szebb, mint amilyet megérdemelne – és most nincs semmi, ami arra ösztökélné őket, hogy összeházasodjanak, nincsenek elsietett döntések, nincs útban a gyerek, Abe mégis megkéri a kezét, és ezúttal ez egy igazi lánykérés.
Janine pedig igent mond.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése