Különös bál

Különös bál

Írta: Ditty

Korhatár:16

Tartalom: Én elképzeltem, milyen lenne, ha Rosenak és Dmitrijnek lenne egy lánya, aki hasonlóan szereti áthágni a szabályokat, mint Rose. Ez a történet pedig egy bálon bontakozik ki.

Én egy dampyr vagyok, aki épp gyakorlati feladatát tölti egy bálon, megtisztelő érzés, hogy 17 évesen, mikor javában buliznom kellene, itt kell őriznem a morákat, hogy ők bulizzanak, de ez a szabály „TEDD A KÖTELESSÉGED”.A baj az, hogy sosem kedveltem a szabályokat. Ellógni nem tudtam, így hát végső elkeseredettségemben egy kisebb csínyt követtem el. A testőröknek, jobban szeretem ezt a kifejezést, mint a dampyrt. Tehát a testőröknek hivatalos egyenruhát kell hordani egy öltönyt, ami a nők esetében egy zsák, nem viccelek, gyűlölöm, egy ilyen idős és ilyen kaliberű lány, mint én nem vehet fel olyan ruhát, ezért krémszínű miniszoknyát vettem fel, aminek az alja fodros így bárkit meg tudok védeni ha kell, amire nem valószínű, hogy szükség lesz. Felülre pedig egy fehér inget vettem fel, egy szép krémszínű mellénnyel. Tutin néztem ki, ja és volt a fülembe ez a testőr bigyó, amivel mindenkit hallok, szerencsére a hosszú sötét hajam jól takarja, sminket is raktam egy keveset. Szóval végső soron úgy nézek ki, mint egy átlagos 17 éves lány és ez tetszik.

- Ha édesanyád meglátja az „egyen ruhád”, nagyon mérges lesz. – szólalt meg egy férfi.

Hátra néztem és láttam, hogy Adrian az. Anyámmal korabeli mora, az egyik legjobb fej mora, akit ismerek. Régen nagyon nagy party arc volt, de már ő is tisztes polgár lett, feleséggel és gyerekkel, de én akkor is nagyon bírom a stílusát

- Még jó, hogy a mondatodban szerepel a ha. – válaszoltam

- Janine Olena Belikov nagyon nagy bajban vagy. – hallottam anyám hangját messziről üvölteni, a mai égés is meg van. Ja és ha nem említettem volna a szüleim Rosemarie Hathway és Dmitrij Belikov. Na persze nem a vérszerinti szüleim. Az édesanyám Rose féltestvére volt, aki belehalt a szülésbe, apám pedig egy rejtély, valószínűleg ember volt, így születtem dampyrnak. Szegény Rose nem is tudta, hogy Abenek van még egy gyereke, de amint megtudta, hogy árván maradtam, rögtön vállalta, hogy felnevel, ezért nagyon becsülöm őt és Dmitrijt is.

- Látod Adrian, ördögöt festettél a falra, most inkább menj ennek egésznek biztos nem akarsz a fül tanúja lenni. – súgtam Adrinnak

- Ó dehogynem. – vigyorgott Adrian.

- Mégis, hogy merészeltél, ilyen öltözékben megjelenni? Tudod, hogy nem ez a szabály. – huh anyu ma nagyon feszült.

- Elnézést, de azt hittem ez a zsák – mutattam a ruhájára – a strigák hullájának van.

Adrian erre hangosan nevetni kezdett. Anyám ekkor vette észre, hogy ő is itt van.

-                     - Menj innen, ez nem a te dolgod, csak adod alá a lovat. – mondta az anyám Adriannak.

-         - Már itt sem vagyok kicsi dampyr, de azt meg kell jegyeznem, hogy rád ütött a lány. – és ezzel elsétált

-         - Jane azzal, hogy ilyen dolgokat teszel, nem nekem ártasz és nem is apádnak, hanem csak magadnak – kezdte a kiselőadást az anyám

-         - Tudom, tudom.

-         - Nem, nem tudod, milyen fontos ez. Neked csak a bulik és a pasizás a fontos.

-         -17 vagyok, mégis, mi a fene legyen fontos, hogy itt álljak és őrizzem a morákat, amikor tutira semmi nem fog történni, mivel az udvarban vagyunk. Az akadémián ma van a tavaszi bál és azt, is ki kell hagynom.

-         - Értem tehát, innen fúj a szél, hogy nem tudsz ott lenni a barátoddal Johnnal.

-         - Jesszusom, miről beszélsz nincs is barátom, komolyan, tudod te egyáltalán, hogy kivagyok.

-         - A teremben már mindenki tudja, szerintem. – szólt közbe az apám.

-         - Szia apa. – köszöntem neki és vártam,hogy ketten támadjanak meg, bár a balhé volt a célom szóval tudtam, hogy jön majd a fejmosás.

-         - Róza kérlek, keríts elő neki egy egyen ruhát addig én elbeszélgetek a lányunkkal – adta a ki a parancsot.

-         - Nem kell az egyen ruha, így is bárkit meg tudok védeni – magasba rúgtam a lábam és bevittem pár ütést a levegőbe

-         - A technikád kiváló, megérte az a sok edzés. – ennyi volt a reakció.

-         - Igen és ebben a ruhában jobban is látszik a technikám. – vágtam vissza

-         - Csak hogy a strigákat nem érdekli a technika. – Maradt komoly apám

-         - Azt hiszem most jön a kemény duma. – karba tettem a kezem és vártam a kiselőadást.

-         - Ma este nem jön a kemény duma. Nincs rá idő, menj be az őrök szobájába oda küldöm anyádat. – ezzel el is indult a másik irányba. – Ja és Jane meg ne lássalak még egyszer ilyen ruhában kicsim – mosolygott miközben mondta

Elindultam hát az őrök szobájába, közben kivettem a fülest idegesített. Láttam pár fiatal morát, akik ittak és buliztak. Anyáék nekem is azt mondták, hogy holnap kimenőt kapok és bulizhatok az udvarban, de lehet, hogy most már semmi nem lesz belőle. Egyébként sem ismerek nagyon senkit, csak Lissa fiát Aaront. Bírom a srácot egész jó fej, ahhoz képest, hogy herceg.

   - Szia Jane. - szólított meg valaki. Hátra néztem és láttam, hogy Aaron az. A zöld szemű sötét hajú srác, akiért minden lány odavan a suliban. Tényleg jó pasi, de én jobban csípem a dampyr srácokat, több bennük a tisztesség.

- Szia Aaron. Jó a buli?. – kérdeztem

- Most, hogy láttam ezt a műsort, amit a szüleiddel leadtál és, hogy láttalak téged egyre jobb. – válaszolt egy olyan „de jó pasis fél mosollyal”.

- Ezt vehetem bóknak? – kérdeztem

- Természetesen, még hozzá az elsőszámú csodálódtól.

- Ugyan mit csodálnál te rajtam?

- A merészségedet és azt, hogy mindenről meg van véleményed.

- Úgy, tűnik hogy ismersz engem Ozera.

- Sajnos nem eléggé.

Eközben, már elértünk az őrök szobájához. Furcsa, hogy Aaron flörtöl velem, de az még furcsább, hogy ennyire ismer. Én is ismerem, persze. de nem ennyire.

- Ide, gondolom nem lenne szabad bejönnöd, de én beinvitállak. – nyitottam ki az ajtót.

Amikor beléptünk nem volt bent senki, pedig itt mindig szoktak lenni őrök a kamerák miatt, de most senki. Zavartan néztem körül, nincs nyoma erőszakos behatolásnak. Ránéztem a kamerákra és láttam, hogy kint nincsenek őrök. Váltottam a képen és láttam, hogy a bálteremben nagy a zűrzavar. A strigák bejutottak az épületbe és a terembe, ahol a szüleim voltak. Visszadugtam a fülest a fülembe és épp, megakartam szólalni, mikor figyelni kezdtem a kamerát. A strigák nem öldökölnek, hanem lefegyvereznek mindenkit, mintha túszokat ejtenének. Túl veszélyes rádiózni. Ki kell jutatnom innen Aaront.

- Aaron figyelj, ki kell jutnunk innen és segítséget hívni. – mondtam neki, de Aaron teljesen le volt sokkolva a látottaktól, de most erre nincs időnk, hiszen bár melyik percben itt lehetnek a strigák.

- Aaron nézz rám. – magam felé fordítottam az arcát és a szemébe néztem. – Össze kell szedned magad, hogy élve kijussunk innen

- A szüleim, ott vannak a szüleim. – zavart volt a tekintete, ekkor felpofoztam, hogy végre észhez térjen.

- Az én szüleim is ott vannak, de mennünk kell. – gyorsan a kezembe kaptam pár fegyvert, egy karót, veszélyes, de nem mehetek fegyver nélkül. Átnéztem a kijutási lehetőségeket. Két útvonal. Az egyiket el is vetettem az emeltről egy csatorna segítségével kéne kimászni. Aaron mora nem menne neki.

- Oké. Megvan a földszinten kell maradnunk, hogy kijussunk, vagyis meg kell kerülni a báltermet, hogy a hátsó kijáratnál kimenjünk. – mondtam

- Mért nem megyünk ki egy szoba ablakán. – kérdezte Aaron

- Azért nem, mert, ha a hátsó ajtón megyünk ki ott vannak bokrok, így ha hagytak kinn strigákat eltudunk bújni, valamint van még egy csatorna lejárat is ott, ami elég jó menekülési útvonal, ha a strigák mellett nem tudunk elslisszolni.

- Értem oké, nos az én elemem a tűz szóval feltudom gyújtani a strigát, ha szükséges – mondta Aaron, én pedig nem hittem a fülemnek, mágia védekezésre, ez nagyon tilos dolog a mi világunkban, de most nincs idő, ezt megvitatni.

- Mellettem gyere, nagyon csendben. – súgtam neki

Lopakodva elindultunk. Karó a zsebben, kéz felemelve és fél lépéssel Aaron előtt. Ismertem a házat, így könnyedén eligazodtam a folyosókon, minden kis neszre felfigyeltem. Próbáltam megőrizni a hideg vérem, de rettegtem. Már épp oda értünk volna a hátsó ajtóhoz, mikor ott termett egy striga. Ugyan úgy nézett ki, mint mi csak a piros szeme mutatta, hogy ő egy szörny. Meglepődött, gondolom, mert már átfésülték a házat, így az enyém maradt a meglepetés ereje. Aaront hátra löktem, én pedig neki vetettem magam. A striga a földön feküdt én pedig rajta, próbáltam gyors maradni, már az esés közben a karómért nyúltam, de nem voltam elég gyors, mert a striga ledobott magáról és falnak vágott, mint ha csak egy rongybaba lennék. Zúgott a fejem és szédültem, de gyorsan feltápászkodtam, láttam, hogy Aaron felé megy, aki még mindig a földön fekszik, azért ennyire nem löktem el. Aaron pedig halálra rémült, ennyit arról, hogy használja a mágiát. A striga hátára ugrottam, de nem vesztette el az egyensúlyát, így a hátán csimpaszkodva elég nehéz szíven szúrni, ekkor észrevettem, hogy a striga karja lángba borult, ez nagyon meglepte, leugrottam a hátáról magam felé fordítottam és szíven szúrtam. Nem volt könnyű, mindenki azt hiszi, hogy az, de valójában egyáltalán nem. Aaronra néztem kicsit megkönnyebbült, de én nem, ezért felhúztam és az ajtó felé ráncigáltam. Halkan kinyitottam az ajtót, majd hallgatóztam, de nem hallottam semmit. Lassan elindultunk kifelé, a bokor mögül kémleletem a tájat, csendes, egy lélek sincs itt. Van szembe egy utca, elég sötét, de más merre kockázatos lenne menni. Gyorsnak kell lennünk még így is. Elmutogattam a tervet Aaronnak, bólintott. Az ujjammal számoltam és futásnak eredtünk. Kézen fogva vágtunk át az utcán, nehogy elhagyjuk a másikat. Aaron mora létére ugyan olyan gyorsan futott, mint én. Az utca végén megálltunk és elbújtunk egy kuka mellé. Ki kellett fújnunk magunkat és megbeszélni a következő lépést. Hideg volt és fáradtak voltunk. Aaron magához húzott és én odabújtam hozzá. Mindketten reszkettünk. Próbáltam kizárni a gondolatot, hogy megöltem egy strigát, ezzel majd akkor foglalkozom, ha biztonságban vagyunk

-   - Mi a terv? – kérdezte Aaron

-   - Segítséget kellet hívnunk. Az őrök központja az udvar másik végén van, úgy egy óra alatt gyalog oda érhetünk - válaszoltam

-   - Egy óra? Az túl sok idő, addig a szüleink meghalnak.

-   - Mégis mi mást tehetnénk, járművünk nincs, esetleg, ha látunk valahol elköthetünk egyet, de… - nem fejeztem be a mondatot

-   - De mi?

-   - De mi van ha a központot is elfoglalták a strigák, ha a védővarázson átjutottak, akkor…

-   - Ha ez lenne a helyzet, akkor már mindenhol hemzsegnének a strigák, nem tudják bevenni az udvart egy este alatt, a főnemesekre mentek. – nyugtatott Aaron

-   - Remélem, igazad van. – válaszoltam

Ezzel elindultunk, azzal a céllal, hátha találunk, valami elköthetőt, pár sarkot sétáltunk, mikor megláttunk egy sport motort. Aaron elindult a motor felé.

-   - Én azt nem tudom bepöccenteni. – mondtam neki, de nem figyelt, leguggolt és elkezdett matatni valamit, majd a motor felbőgött

-   - Még szerencse, hogy én igen. – mosolygott felém

-   - Úgyis rajta volt „amit meg kell tennem, mielőtt meghalok listán” a motorozás. – Ezen elgondolkodott én pedig elindultam felé.

-   - Jó, hogy van egy, ilyen listád

-   - Neked nem lenne rá szükséged – mondtam

-   - Miért is nem? – kérdezte

-   - Mert mindent megkapsz. – válaszoltam

-   - Ez nem így van. – mondta és odahajolt és megcsókolt, eléggé meglepődtem azon, hogy megcsókolt és azon, hogy milyen jól csókolt. Mikor aztán vége lett kérdően néztem rá.

-   - Ez meg mi volt? – kérdeztem

-   - Rajta volt „a mielőtt, meghalok tegyem meg listán” eddig nem mertem, de a ma este mindent árértékelt. – mosolygott rám

Erre nem tudtam, mit mondani, ezért inkább felültem mögé, átkaroltam és elmotoroztunk az őrök központjáig. Mikor bementem, minden, a szokásos volt, furcsán néztek rám, mikor beléptünk. Ezért csak, annyit mondtam, hogy burja. Ez után a szó után komolyan vettek, mindent elmeséltünk Aaronnal az őrök, pedig elkezdték megszervezni a támadást. Velük akartam menni de nem engedték, ragaszkodtak hozzá, hogy maradjak. Nem sokan maradtunk a központban. Mi Aaronnal leültünk egy kanapéra és egymás kezét szorítva imádkoztunk, hogy újra viszontláthassuk szüleinket.