Sötétség kapujában
A korhatár: 16 év
Bevezetés:
Ebben az elbeszélésben egy lányt ismerhetünk meg aki élete korántsem normális. Elizabeth Gosling /tűz mágus, mora / sok mindenen ment keresztül: kitagadták, harcot tanult, a mágiát strigák ellen használja és ha még ez nem lenne elég a szerelemi élete is furcsa. Érzései a sármos Hector iránt elfolytja, de egyre közelebb kerülnek egymáshoz... de valami mégis közéjük áll. A halál, de valami néhány perce visszarántja Elit. Szerelme kénytelen lesz véget vetni " szenvedésének", hogy átléphesse a sötétség kapuját és békességre találjon. Strigákkal való harc, az érzések szabadjára engedése. Ezek találhatók ebben a rövidke történetben.
Bevezetés:
Ebben az elbeszélésben egy lányt ismerhetünk meg aki élete korántsem normális. Elizabeth Gosling /tűz mágus, mora / sok mindenen ment keresztül: kitagadták, harcot tanult, a mágiát strigák ellen használja és ha még ez nem lenne elég a szerelemi élete is furcsa. Érzései a sármos Hector iránt elfolytja, de egyre közelebb kerülnek egymáshoz... de valami mégis közéjük áll. A halál, de valami néhány perce visszarántja Elit. Szerelme kénytelen lesz véget vetni " szenvedésének", hogy átléphesse a sötétség kapuját és békességre találjon. Strigákkal való harc, az érzések szabadjára engedése. Ezek találhatók ebben a rövidke történetben.
Már hetet ütött az óra, mikor elkezdtem készülődni az esti „kis megszokott ” programomhoz. Fekete, elől mélyen dekoltált felsőt vettem fel farmernadrággal és egy egyszerű fekete bokacsizmát. Mielőtt elindultam volna megszokott módon belenéztem a tükörbe, hogy megigazítsam a hajam és a sminkem. Szőkésbarna hajamat azonnal össze-vissza fújta a szél, mikor kiléptem a bejáraton. Mély levegőt vettem és próbáltam a munkámra koncentrálni arra, hogy nemsokára valószínűleg strigákkal leszek körülvéve. Beszálltam a chevymbe és a megadott címet a GPS-be írtam. Fél óra vezetés után a GPS jelezte, hogy a megadott címtől 10 kilométerre vagyok.
- Végre - mondtam kicsit megkönnyebbülve, bár a gyomrom még mindig fel volt kavarodva, a gondolattól, hogy stirgákkal kell találkoznom.
A bejárat előtt már várt az én kis csapatom: Sandra,Hector és Louis. Sandra egy igazi belevaló dampyr csaj. Sötét gesztenyebarna haja és nagy zöld szemei mindig elbűvöltek és irigység lett a szívemben, amiért nekem csak kis bogár méretű barna szemek jutottak. A szépség mögött, viszont egy tragikus múlt, egy pokoli emlék áll. Sandra 13 éves korában, a strigák szabályosan kivégezték a családját. Szerencsére neki sikerült elbújnia addig, amíg a segítségére nem értek a testőrök, azóta is rémálmok gyötrik szegényt. Sandra sok mindenen ment keresztül, de ezen rossz élmények ellenére nagyon optimista, kedves és aranyos csaj. Nagyon jó barátnők vagyunk.
Hectorról nagyon sok mondani valóm nincs, vagyis hát érzünk egymás iránt valamit, de én erősen elfojtom, hiszen az ő világa nagyon különbözik az én világomtól. Hector az a fajta pasi, aki imád vadászni, de itt a vadászat alatt a csajokról beszélek. Kék szemek, fekete tüsis haj, egy kis borosta és nagyon laza stílus. Ez jellemezte a dampyr „alfahímet”. Hector Barker, a milliárdos vagyonnal rendelkező család örököse. Tudom most biztos felmerült bennetek, hogy egy dampyr testőr, hogy lehet milliárdos, hiszen a testőri fizetés pocsék, viszont Hector családfája 130 évre visszavezethető és az egyik felmenője kilépve a testőri hivatásból az emberek világában létrehozott egy céget. A cég testőrködéssel foglalkozik (természetesen emberek a testőrök) és fontos személyeket védenek, távol a mora-dampyr világtól. Sok hírességet is védenek, és ebből elég sokat profitál a család. Hector nagy partinak számít a lányok körében, hiszen szexi, gazdag és nagyon jó flörtölésben.
A csapat harmadik tagja a cserfes, mindig okoskodó, pimasz Louis. Louis, nem egy Barker féle szexi pasi, ő a maga módján nagyon cuki srác. Louis felsőteste felért a mi kis milliárdosunkéval, de az arcát illetően sajnos nincs minden rendben. Az egyik küldetésünk során sajnos egy striga, megsebezte Louis arcát. Így egy hosszú heg ólálkodik a bal arcán, de ettől függetlenül ő is népszerű a lányok körében.
A banda negyedik tagja, pedig én lennék. Én Elizabeth Gosling, a Gosling család kitagadott leánya, aki mora és egyben tűzmágus. A Gosling család nem a nemesi felmenőjű családok közé tartozik. Az én „családom” tagjai mind hivatalnoki munkákat végeznek az Udvarban. Én képtelen voltam az irodai munkára. Tétlenül nézni, hogy a körülöttem élő szeretteimet a strigák egyre jobban fenyegetik, ezt képtelen voltam elfogadni és lépnem kellet az ügyben. Apám, amikor megtudta, hogy harcolni tanulok és a mágiát tiltott módon gyakorlom, egyszerűen látni sem akart többé. Az ő makulátlan családjába nem illet, egy ilyen romlott lány, mint én. Összetörtem belül, de tudtam, hogy ez volt a helyes út és csak arra tudtam gondolni, hogy hány morát, ártatlan embert fogok majd megmenteni a haláltól. Seattlebe költöztem és ott találkoztam elsőnek Sandrával, aki bemutatott Louisnak és végül Hector is csatlakozott hozzánk.
A mi csapatunk mondhatni eléggé különös. Strigákra vadászunk, de mi megbízásból ölünk és vannak bizonyos strigák, akiket kivallatás után ölünk meg. Mi főként Abe Mazur utasításait hajtjuk végre. Ezen felül szoktunk saját hajtóvadászatot indítani. Vannak más morák, akik csak információt akarnak begyűjteni azokról a barátjukról, aki strigává változott vagy éppen megölni szeretnék, mi ezeknek az embereknek is segítünk. Ez a munka nagy felelősséggel és veszéllyel jár, hiszen annak ellenére, hogy mindig felmérjük a terepet, ha bevetésre indulunk még így is érhetik az embert meglepetések.
2005 novemberében például, majdnem búcsúztam az élők sorából. Az információnk szerint összesen 5 strigának kellet volna lennie, a Deep nevű szórakozóhely alagsorában, ahol megbeszélést tartott néhány befolyásos striga. A mi feladatunk egy bizonyos George Hilson nevű strigára összpontosult. A munka kritériuma ugyanis George megölése volt, de mivel több strigával volt együtt, így a többi is a mi feladatunk volt. Behatoltunk az épületbe, aztán az alagsort vettük célba. Sandra és Louis mentek elől, én és Hector pedig fedeztük őket és meggátoltuk, hogy egyetlen egy striga is elmeneküljön a helyszínről. Az alagsori ajtó előtt két nagydarab ember állt, akik valószínűleg bűbáj alatt állhattak őket könnyedén el tudtuk intézni. Louis benyitott és a kezében a karóval azonnal nekivetette magát a hozzá legközelebb eső strigához. Sandranak George volt a feladata. Hector, George ölebeit kezdte kóstolgatni. Én rám maradt az ötödik élőhalott. A meglepetés erejével tűzgolyót dobtam felé, sajnos kivédte, amire kicsit számítottam is, mivel az élőhalott vámpíroknak a reflexei és egyéb tulajdonságai is mind jobbak, mint az emberé. Itt az idő, harcolnod kell! – mondta egy hang mélyen a fejemben. Megfeszültem és a karómat elővettem, abban a pillanatban azonnal lecsapott rám a striga. Sikerült kitérnem előle és egy jól irányzott jobb horgot sikerült bevinnem az arcába, utána a lábammal gyomorszájon rúgtam, egy pillanatra összerándult –Itt az idő - szorosan odavágtam a falhoz és minden erőmmel a karót a mellkasába döftem. Mélyen a szemembe nézett és láttam a szemében a fényt kihalni, éreztem, ahogy a karjai elernyednek és megszűnik a szorítása. Körbepillantottam az alagsori szobában, megkönnyebbülten láttam, ahogy Louis és Hector végeznek George egyik ölebével. Sandra éppen lehuppant egy székre, ő kitűnően elvégezte a feladatát. A George nevű striga halottan hevert a földön. Hector és Louis végezve odajöttek hozzánk, hogy megbeszéljük a teendőket és felhívjuk az Alkimista barátunkat Carolinát.
- Eli, szép munkát végeztél - veregette meg a vállam Hector.
- Köszi - mondtam kicsit meglepetten, és vettem egy mély levegőt. – Mára én végeztem srácok, majd megbeszéljük a következő munkát. Jó éjszakát.
Sandrának az arcára nyomtam egy puszit és elindultam az ajtó irányában. Abban a pillanatban, mikor kinyitottam az ajtót megdöbbenés ült ki az arcomra. Strigák. Honnan jöttek? Semmi információnk nem volt arról, hogy a megbeszélésük után is láthatunk srtigákat. Lefagytam. Éreztem, ahogy a testemet átjárja az adrelain újra és egy kiáltásra is felfigyeltem. Sandrának a hangját hallottam.
- Eli vigyázz! Ne!
Az első striga teljes erőből megütött. A testem, mint a gumilabda nekicsapódott a falnak és lerogytam a földre. A csapat többi tagja azonnal támadásba lendült a „meglepetés strigákkal” szemben. Három striga, akiket feltehetően nem rég ébresztettek fel. A barátaim gyors mozdulatokkal végeztek velük. Sandra orra betört, de kisebb sérülésekkel megúszta a harcot. Louis is megúszta kisebb sérülésekkel. Hector pedig már-már bámulatos módon néhány karcolással megúszta. Én kábultan feküdtem a padlón, a barátaim egy ismerős orvoshoz vittek. Szerencsére csak két bordám tört el és egy kis agyrázkódással megúsztam az esetet, de a mai napig nem tudom kiverni a fejemből.
Visszatérve az emlékeimből, kiszálltam a kocsiból. Hector mosolyogva tárta ki a kezeit.
- Gyere Eli, tudom, hogy vágysz egy forró ölelésre.
- Hagyd már szegényt, látod, milyen morcos arcot vág – mondta Sandra, majd belekapaszkodott a karomba.
- Na, mi újság? Készen állsz? – kacsintott rám.
- Persze, mehetünk – mosolyodtam el.
- Na, akkor gyorsan beszéljük meg a terveket. - Louis mindig a lényegre tér, ha munkáról van szó.
- Ez csak egy rutin munka lesz - mondta unottan Hector. – Utána meghívlak titeket egy pizzára. Mit szóltok?
- Jó ötlet. - mondtuk egyszerre Sandrával.
A terveket átbeszéltük, most hátul Sandrával leszek és a két macsó megy elől. Csak három stiga volt a kis raktárszerűségben. Gyorsan végeztünk velük, vagyis végeztek a fiúk, ránk nem nagyon volt szükség. A pizzériázóban önfeledten nevetgéltünk Louis viccein és fura történetein. Arra lettem figyelmes, hogy a lányok mind Hectort stírölik, intettem Sandrának, hogy mik zajlanak itt körülöttünk. Megfogtam Hektor kezét, mire a pultnál lévő csaj banda dühösen nézett rám, majd felálltak és kiszaladtak. Azonnal nevetés tört ki belőlünk. A fiúk értetlenül néztek minket, aztán leesett nekik.
- Ne már Elizabeth, ezzel nem jó játszadozni - kacsintott rám Hector. - Múltkor is eljátszódtátok ezt és akkor már mondtam, hogy hagyjátok már szegény csajokat.
- De olyan jó látni azt a dühös fejet náluk... – nevette el magát Szandi.
- Jó, bocsánat… - kuncogtam el magam.
A pizzázás nem nagyon enyhítette éhségemet, így akaratom ellenére is elkezdtem az ajkamat harapdálni.
- Ajaj, valaki még mindig nagyon éhes. – Louis mondatára mind a hárman elröhögték magukat.
- Ne már, tudjátok, hogy ez nekem nem olyan kaja, mint nektek - szóltam hozzájuk.
- Persze, hogy tudjuk. Ha akarod, elkísérhetlek?- vetette fel a kérdést barátnőm. Sóhajtottam egyet.
- Nem kell köszönöm, már amúgy is későre jár és neked holnap korán kell kelned a munka miatt.
- Ó, jó, hogy mondod, mennem kell skacok. Jók legyetek! – köszönt el Sandra majd otthagyott minket.
Mi még beszélgettünk egy kicsit, Louis pedig egy csinos csajjal is összebarátkozott, mikor a pulthoz ment kérni magának egy whiskyt.
- Nos, úgy látszik, estére nekem megvan a társaságom. Nem baj, ha most én lelépek? - nézett rám.
- Nem, semmi baj - mosolyogtam rá.
- Jó szórakozást, csak keményen, tudod, ahogy mondtam - kacsintott rá Hector Louisra.
- Jaj ne, ezt én nem akarom hallani - fogtam be a fülem.
- Nyugi, csak egy kis trükköt mondtam neki, ha akarod meg mutathatom - hajolt közelebb hozzám.
- Hector! - mondtam határozottan. - Inkább megyek, míg rám nem veted magad.
- Szeretnéd mi?- kérdezte pimasz mosollyal.
- Hát… talán egy másik életben. Jó legyél! – felálltam majd a kijárat felé mentem.
Kilépve kis hideg szellő ért a bőrömhöz, a kocsimat nyitottam ki, mikor valaki megfogta a derekam. Megfordultam és már készen álltam, hogy tökön rúgjam az illetőt. Hector volt az, lenyugodtam, de mégis mérges voltam rá, mert kicsit megijesztett.
- Nem szép dolog csak otthagyni a társadat és éppen a legizgalmasabb rész jött volna, hogy miért csak egy másik életben? Miért nem most? – közben a keze még mindig a csípőmön pihent.
- Különbözőek vagyunk, és amúgy sem vagy az esetem - mondtam a szemébe.
- Mindig ezzel jössz, Elizabeth, pedig tudom ám, hogy nem is vagyok neked olyan ellenszenves. –Elengedett és a kocsi túloldalára ment. – Haza viszel? Louissal jöttem, így nincs mivel hazamennem.
- Persze, csak előtte be kell ugornom egy etetőhöz – mondtam, közben beszálltam a kocsiba.
Útközben nem szóltunk egymáshoz, csak az járt a fejemben, amit a pizzéria előtt mondott. „Mindig ezzel jössz Elizabeth”- sóhajtottam egyet majd ránéztem, tényleg tökéletes pasi volt, de féltem, féltem egy újabb csalódástól. Főleg, hogy Hectorral társak is vagyunk, így a munkában is megnehezítené a dolgot az, hogyha mi összejönnénk.
- Megérkeztünk, addig vársz, míg elintézem? - fordultam felé újra.
- Persze, jó étvágyat – mosolygott rám és közben a rádiót kezdte el babrálni.
Sting nevű bárba mentem be, ami kifejezetten moráknak volt nyitva és persze néhány etető is volt, ha a vendégek megéheznének. Mikor végeztem gyors léptekkel siettem az autóhoz. Sokat várhatott Hector, mert elég morcos arcot vágott.
- Bocsi, de sokan voltak és várni kellett - próbáltam lenyugtatni.
- Értem, addig átvizsgáltam a kocsid, szóval elvoltam, de utána unatkoztam és azt hittem, hogy valami baj van – mosolygott rám.
- Mindjárt otthon leszel - kacsintottam rá.
- Nálad is jó lesz, nem muszáj pont haza vinni - vigyorgott rám.
- De én ragaszkodok hozzá, hogyha már ennyit kellett várnod rám, akkor már hazaviszlek.
- Éppen ezért kellene kapnom egy kis kényeztetést – megfogta a combom.
- Nem szabad… - mondtam halkan.
- Elizabeth… - közelebb hajolt hozzám és ajkaival nyomott egy puszit arcomra.
- Hazaviszlek… - mondtam halkan, de még mindig éreztem a puszit az arcomon.
- Oké, ahogy akarod – visszaült az ülésbe és elindultam.
Egy új építésű, kis agglegénylakásban lakott nem messze tőlem, ami egy kicsit meglepett. Sose mondta, hogy a közelemben lakik pedig volt már mikor ő hozott haza. Beálltam a kapubeállóba.
- Köszi, hogy elhoztál. Nincs kedved még meginni valamit? - mondta kedvesen.
- Nem is tudom, elég késő van már – haboztam.
- Van egy üveg Rosém és tudom, hogy szereted, szóval kérlek, gyere be. – Közelebb hajolt.
- Jól hangzik, de szigorúan csak Rosésunk - vettem ki a kocsiból a kulcsot.
- Persze - mondta halkan, majd bementünk a házba.
A házba belépve már nem gondoltam, hogy jó ötlet kettesben borozgatni. Leültem a bőrkanapéra és próbáltam nem kihívóan viselkedni, de pont egy mélyen dekoltált felső volt rajtam. – Ó de jó…- morogtam el magam. Hector kitöltötte a bort és leült mellém. Koccintottunk és elkezdtünk beszélgetni. Mesélt az apjáról, a nővéréről és, hogy miket csináltak gyerekkorában. Már a harmadik üvegnél tartottunk mikor azt vettem észre, hogy kicsit sokat mosolygok. – Azt hiszem becsíptem, most én megyek. - próbáltam felállni, de rádőltem Hectorra. – Aludhatsz a kanapén is vagy velem?! - fogta meg a derekam és nem engedett el. – Ne csináld ezt, kérlek. –leheltem az ajkaira és felálltam, de eléggé forgott a világ körülöttem így inkább leültem mellé. – Hozok neked egy takarót – mondta kedvesen. - Köszönöm –elnyúltam a kanapén. Rám terítette a takarót és leült a kisasztalkára velem szembe. – A szüleiddel már nem is tartod a kapcsolatot?- kérdezett rá Hector.- Nem nagyon - sóhajtottam egyet. Pár perc alatt mély álomba szenderültem. Reggel friss kávé illatra ébredtem. Felálltam és elindultam a konyha irányába. Hector fél pucéron éppen palacsintát készített a kávé mellé. - Hmm… micsoda illatok, te tudsz palacsintát készíteni?- kérdeztem nyújtózkodtam. – Persze, hogy tudok és nem is akár milyet!- felém nyújtott egy tányér palacsintát. –Nagyon jól néz ki. - leültem és mohon nekiláttam befalni. A csoki szirupos voltam, mindenhol de nem érdekelt. Hector csak nevetett rajtam és közben folytatta a sütést. Mikor befejeztem a reggelizést ő már felvett egy pólót. – Nagyon finom volt köszönöm. - néztem rá vidáman. – Ezért jár nekem valami apróság…- kacsintott rám és közben tett felém néhány lépést, ami elegendő volt ahhoz, hogy testünk között csak pár centi maradt. Nem is tudom hogy a palacsinta vagy a tegnapi jelenetünk volt e az oka de kezemet a mellkasára raktam és nyomtam egy gyors puszit ajkára. Hector átkarolt és erősen magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Engedtem neki és visszacsókoltam, majd egyre hevesebbek lettünk. A konyha pultra döntött és egyre lentebb csúszott csókjaival. - Innen már nincs vissza út… annyira kívánom… - gondoltam magamban. Levettem róla a pólót majd rácsimpaszkodtam és bevitt a szobájába. – Annyira kívánlak Elizabeth…- suttogta fülembe.- Én is…, de félek…- néztem a szemébe. Nem a sextől félek, hanem attól hogy csalódás ér és attól, hogy min lesz utána velünk. Hector jól tudta ezt, azonnal megölelt és puszit nyomott homlokomra. – Ne félj, veled leszek mindig. Ezt te is tudod…- egy halvány mosolyt küldtem neki válaszul majd folytattuk, amit elkezdtünk. A ruhák lekerültek rólunk. Testem egyre jobban kívánta, ahogy ajka a bőrömhöz ért és gyenge pontomhoz. Szeretkezésünk felért egy vulkán kitöréssel vagy nem is tudom. Ezt szavakban nagyon nehéz lenne kifejezni. Rendesen kifárasztottuk egymást, csak feküdtem rajta és simogattam mellkasát. – Most hogy lesz tovább? – Hogy, hogy lesz tovább? Most már az én csajom vagy Eli.- mosolygott rám. - Óó, akkor mint a csajod megparancsolom, hogy minden reggel csinálj nekem palacsintát. - közben karmolászni kezdtem. - Nem azt már nem, inkább neked kell majd nekem csinálni. – morcosan néztem rá- Tudok jobbat is, mint a palacsinta…- beletúrt a hajamba. -… egy kis kényeztetés, azt bármikor kaphatsz baby. – Istenem, ahogy rám nézett én már attól elolvadtam. Csókolózni kezdtünk újra, de félbeszakított minket a telefon csörgése. Hector telefonja csörgött. Nem akarta felvenni, de rávettem, hogy vegye fel, mert sose lehet tudni, miért keresik az embert. Arckifejezése egyáltalán nem tetszett miközben telefonált. Letette a telefont majd felállt és elkezdett öltözni. – Abe Mazur találkozni akar velünk. Indulnunk kell most. - De miért? Egy újabb küldetés vagy mi? – Nem tudom Eli, Sandra hívott fel ő mondta, hogy látni akarja az egész csapatot. Meglepett, hogy az egész csapatot látni akarta, hiszen eddig telefonon intéztük az ügyeket és leveleket küldött a kopóival.
Visszatérve az emlékeimből, kiszálltam a kocsiból. Hector mosolyogva tárta ki a kezeit.
- Gyere Eli, tudom, hogy vágysz egy forró ölelésre.
- Hagyd már szegényt, látod, milyen morcos arcot vág – mondta Sandra, majd belekapaszkodott a karomba.
- Na, mi újság? Készen állsz? – kacsintott rám.
- Persze, mehetünk – mosolyodtam el.
- Na, akkor gyorsan beszéljük meg a terveket. - Louis mindig a lényegre tér, ha munkáról van szó.
- Ez csak egy rutin munka lesz - mondta unottan Hector. – Utána meghívlak titeket egy pizzára. Mit szóltok?
- Jó ötlet. - mondtuk egyszerre Sandrával.
A terveket átbeszéltük, most hátul Sandrával leszek és a két macsó megy elől. Csak három stiga volt a kis raktárszerűségben. Gyorsan végeztünk velük, vagyis végeztek a fiúk, ránk nem nagyon volt szükség. A pizzériázóban önfeledten nevetgéltünk Louis viccein és fura történetein. Arra lettem figyelmes, hogy a lányok mind Hectort stírölik, intettem Sandrának, hogy mik zajlanak itt körülöttünk. Megfogtam Hektor kezét, mire a pultnál lévő csaj banda dühösen nézett rám, majd felálltak és kiszaladtak. Azonnal nevetés tört ki belőlünk. A fiúk értetlenül néztek minket, aztán leesett nekik.
- Ne már Elizabeth, ezzel nem jó játszadozni - kacsintott rám Hector. - Múltkor is eljátszódtátok ezt és akkor már mondtam, hogy hagyjátok már szegény csajokat.
- De olyan jó látni azt a dühös fejet náluk... – nevette el magát Szandi.
- Jó, bocsánat… - kuncogtam el magam.
A pizzázás nem nagyon enyhítette éhségemet, így akaratom ellenére is elkezdtem az ajkamat harapdálni.
- Ajaj, valaki még mindig nagyon éhes. – Louis mondatára mind a hárman elröhögték magukat.
- Ne már, tudjátok, hogy ez nekem nem olyan kaja, mint nektek - szóltam hozzájuk.
- Persze, hogy tudjuk. Ha akarod, elkísérhetlek?- vetette fel a kérdést barátnőm. Sóhajtottam egyet.
- Nem kell köszönöm, már amúgy is későre jár és neked holnap korán kell kelned a munka miatt.
- Ó, jó, hogy mondod, mennem kell skacok. Jók legyetek! – köszönt el Sandra majd otthagyott minket.
Mi még beszélgettünk egy kicsit, Louis pedig egy csinos csajjal is összebarátkozott, mikor a pulthoz ment kérni magának egy whiskyt.
- Nos, úgy látszik, estére nekem megvan a társaságom. Nem baj, ha most én lelépek? - nézett rám.
- Nem, semmi baj - mosolyogtam rá.
- Jó szórakozást, csak keményen, tudod, ahogy mondtam - kacsintott rá Hector Louisra.
- Jaj ne, ezt én nem akarom hallani - fogtam be a fülem.
- Nyugi, csak egy kis trükköt mondtam neki, ha akarod meg mutathatom - hajolt közelebb hozzám.
- Hector! - mondtam határozottan. - Inkább megyek, míg rám nem veted magad.
- Szeretnéd mi?- kérdezte pimasz mosollyal.
- Hát… talán egy másik életben. Jó legyél! – felálltam majd a kijárat felé mentem.
Kilépve kis hideg szellő ért a bőrömhöz, a kocsimat nyitottam ki, mikor valaki megfogta a derekam. Megfordultam és már készen álltam, hogy tökön rúgjam az illetőt. Hector volt az, lenyugodtam, de mégis mérges voltam rá, mert kicsit megijesztett.
- Nem szép dolog csak otthagyni a társadat és éppen a legizgalmasabb rész jött volna, hogy miért csak egy másik életben? Miért nem most? – közben a keze még mindig a csípőmön pihent.
- Különbözőek vagyunk, és amúgy sem vagy az esetem - mondtam a szemébe.
- Mindig ezzel jössz, Elizabeth, pedig tudom ám, hogy nem is vagyok neked olyan ellenszenves. –Elengedett és a kocsi túloldalára ment. – Haza viszel? Louissal jöttem, így nincs mivel hazamennem.
- Persze, csak előtte be kell ugornom egy etetőhöz – mondtam, közben beszálltam a kocsiba.
Útközben nem szóltunk egymáshoz, csak az járt a fejemben, amit a pizzéria előtt mondott. „Mindig ezzel jössz Elizabeth”- sóhajtottam egyet majd ránéztem, tényleg tökéletes pasi volt, de féltem, féltem egy újabb csalódástól. Főleg, hogy Hectorral társak is vagyunk, így a munkában is megnehezítené a dolgot az, hogyha mi összejönnénk.
- Megérkeztünk, addig vársz, míg elintézem? - fordultam felé újra.
- Persze, jó étvágyat – mosolygott rám és közben a rádiót kezdte el babrálni.
Sting nevű bárba mentem be, ami kifejezetten moráknak volt nyitva és persze néhány etető is volt, ha a vendégek megéheznének. Mikor végeztem gyors léptekkel siettem az autóhoz. Sokat várhatott Hector, mert elég morcos arcot vágott.
- Bocsi, de sokan voltak és várni kellett - próbáltam lenyugtatni.
- Értem, addig átvizsgáltam a kocsid, szóval elvoltam, de utána unatkoztam és azt hittem, hogy valami baj van – mosolygott rám.
- Mindjárt otthon leszel - kacsintottam rá.
- Nálad is jó lesz, nem muszáj pont haza vinni - vigyorgott rám.
- De én ragaszkodok hozzá, hogyha már ennyit kellett várnod rám, akkor már hazaviszlek.
- Éppen ezért kellene kapnom egy kis kényeztetést – megfogta a combom.
- Nem szabad… - mondtam halkan.
- Elizabeth… - közelebb hajolt hozzám és ajkaival nyomott egy puszit arcomra.
- Hazaviszlek… - mondtam halkan, de még mindig éreztem a puszit az arcomon.
- Oké, ahogy akarod – visszaült az ülésbe és elindultam.
Egy új építésű, kis agglegénylakásban lakott nem messze tőlem, ami egy kicsit meglepett. Sose mondta, hogy a közelemben lakik pedig volt már mikor ő hozott haza. Beálltam a kapubeállóba.
- Köszi, hogy elhoztál. Nincs kedved még meginni valamit? - mondta kedvesen.
- Nem is tudom, elég késő van már – haboztam.
- Van egy üveg Rosém és tudom, hogy szereted, szóval kérlek, gyere be. – Közelebb hajolt.
- Jól hangzik, de szigorúan csak Rosésunk - vettem ki a kocsiból a kulcsot.
- Persze - mondta halkan, majd bementünk a házba.
A házba belépve már nem gondoltam, hogy jó ötlet kettesben borozgatni. Leültem a bőrkanapéra és próbáltam nem kihívóan viselkedni, de pont egy mélyen dekoltált felső volt rajtam. – Ó de jó…- morogtam el magam. Hector kitöltötte a bort és leült mellém. Koccintottunk és elkezdtünk beszélgetni. Mesélt az apjáról, a nővéréről és, hogy miket csináltak gyerekkorában. Már a harmadik üvegnél tartottunk mikor azt vettem észre, hogy kicsit sokat mosolygok. – Azt hiszem becsíptem, most én megyek. - próbáltam felállni, de rádőltem Hectorra. – Aludhatsz a kanapén is vagy velem?! - fogta meg a derekam és nem engedett el. – Ne csináld ezt, kérlek. –leheltem az ajkaira és felálltam, de eléggé forgott a világ körülöttem így inkább leültem mellé. – Hozok neked egy takarót – mondta kedvesen. - Köszönöm –elnyúltam a kanapén. Rám terítette a takarót és leült a kisasztalkára velem szembe. – A szüleiddel már nem is tartod a kapcsolatot?- kérdezett rá Hector.- Nem nagyon - sóhajtottam egyet. Pár perc alatt mély álomba szenderültem. Reggel friss kávé illatra ébredtem. Felálltam és elindultam a konyha irányába. Hector fél pucéron éppen palacsintát készített a kávé mellé. - Hmm… micsoda illatok, te tudsz palacsintát készíteni?- kérdeztem nyújtózkodtam. – Persze, hogy tudok és nem is akár milyet!- felém nyújtott egy tányér palacsintát. –Nagyon jól néz ki. - leültem és mohon nekiláttam befalni. A csoki szirupos voltam, mindenhol de nem érdekelt. Hector csak nevetett rajtam és közben folytatta a sütést. Mikor befejeztem a reggelizést ő már felvett egy pólót. – Nagyon finom volt köszönöm. - néztem rá vidáman. – Ezért jár nekem valami apróság…- kacsintott rám és közben tett felém néhány lépést, ami elegendő volt ahhoz, hogy testünk között csak pár centi maradt. Nem is tudom hogy a palacsinta vagy a tegnapi jelenetünk volt e az oka de kezemet a mellkasára raktam és nyomtam egy gyors puszit ajkára. Hector átkarolt és erősen magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Engedtem neki és visszacsókoltam, majd egyre hevesebbek lettünk. A konyha pultra döntött és egyre lentebb csúszott csókjaival. - Innen már nincs vissza út… annyira kívánom… - gondoltam magamban. Levettem róla a pólót majd rácsimpaszkodtam és bevitt a szobájába. – Annyira kívánlak Elizabeth…- suttogta fülembe.- Én is…, de félek…- néztem a szemébe. Nem a sextől félek, hanem attól hogy csalódás ér és attól, hogy min lesz utána velünk. Hector jól tudta ezt, azonnal megölelt és puszit nyomott homlokomra. – Ne félj, veled leszek mindig. Ezt te is tudod…- egy halvány mosolyt küldtem neki válaszul majd folytattuk, amit elkezdtünk. A ruhák lekerültek rólunk. Testem egyre jobban kívánta, ahogy ajka a bőrömhöz ért és gyenge pontomhoz. Szeretkezésünk felért egy vulkán kitöréssel vagy nem is tudom. Ezt szavakban nagyon nehéz lenne kifejezni. Rendesen kifárasztottuk egymást, csak feküdtem rajta és simogattam mellkasát. – Most hogy lesz tovább? – Hogy, hogy lesz tovább? Most már az én csajom vagy Eli.- mosolygott rám. - Óó, akkor mint a csajod megparancsolom, hogy minden reggel csinálj nekem palacsintát. - közben karmolászni kezdtem. - Nem azt már nem, inkább neked kell majd nekem csinálni. – morcosan néztem rá- Tudok jobbat is, mint a palacsinta…- beletúrt a hajamba. -… egy kis kényeztetés, azt bármikor kaphatsz baby. – Istenem, ahogy rám nézett én már attól elolvadtam. Csókolózni kezdtünk újra, de félbeszakított minket a telefon csörgése. Hector telefonja csörgött. Nem akarta felvenni, de rávettem, hogy vegye fel, mert sose lehet tudni, miért keresik az embert. Arckifejezése egyáltalán nem tetszett miközben telefonált. Letette a telefont majd felállt és elkezdett öltözni. – Abe Mazur találkozni akar velünk. Indulnunk kell most. - De miért? Egy újabb küldetés vagy mi? – Nem tudom Eli, Sandra hívott fel ő mondta, hogy látni akarja az egész csapatot. Meglepett, hogy az egész csapatot látni akarta, hiszen eddig telefonon intéztük az ügyeket és leveleket küldött a kopóival.
Abe Mazur kedves volt velünk, bár nem nagyon értettem, hogy miért hívott ide minket. Közbe vágtam a beszélgetésbe. – Bocsánat, de pontosan miért is hívott ide minket?- kérdeztem Abe Mazur felé fordulva. A többiek kikeredett szemmel néztek rám. Abe kicsit sem lepődött meg a kérdésemen. – Nos kedves Elizbeth, azért hívtalak ide titeket, mert lenne egy nagyon fontos feladat számotokra. El kell intézni néhány üzletembert, akik között található egy-két striga is. Nagyon fontos lenne elintézni őket és főleg, úgy, hogy ne hagyatok nyomokat. Nem szeretném, ha egy kicsit is rám terelődne a gyanú. – átnyújtott Louisnak egy vastag borítékot. - Itt lesznek a részletek és benne van a jutalom is…- kacsintott rá. – Biztos lehet abban, hogy hiba nélkül elintézzük az ügyet. – bólintott Louis. Még beszélgettünk egy ideig, de végül Mr. Mazur kapott egy fontos üzleti hívást és magunkra hagyott. Sandrára néztem. – Nem volt kicsit különös ez az egész? Egy sima küldetéshez minek kellett találkozni vele? – Sandra sóhajtott egyet. - Jaj Eli, neked mindig minden gyanús. Lehet, hogy csak szegény pasas társaságra vágyott és mivel van ez a feladat így ürügy is volt, hogy idehívjon. Most pedig menjünk, még sok dolgunk van… .- Bólintottam Sanrának és elindultunk haza. Hector haza vitt és reggelig maradt mellettem. Nem akart magamra hagyni és igazából én sem akartam, hogy elmenjen mellőlem. A csapat gyülekező előtt elmentünk Hectorhoz, hogy átöltözzön.
A csapat készen állt a bevetésre így elindultunk a helyszínre. Egy elhagyatott kastély volt megadva címnek. A kastély előtt még átvettünk minden lépést. Én, mint mindig most is hátul leszek, mellettem Sandra. Louis a személyzetis szobák felől hatol be, Hector pedig a nagy terasz felől, ami a kert felé nézz. A bejáratnál két őr volt, akiket simán elintéztünk. Bentebb haladtunk a lépcsőknél már várt Hector, ő is simán bejutott. Elindultunk felfelé a lépcsőn. A tárgyalóterembe gyűltek össze az üzletemberek és a strigák. Beléptünk a szobába mire a strigák azonnal támadásba lendültek. Tűzgolyókat küldtem feléjük majd két öltönyös embert megöltem. A stigák elég erősek voltak. Hector megölt kettőt, de Sandra még mindig eggyel bíbelődött, és ami a legrosszabb Louis, sehol. Rám támadt két striga, az egyiket lekötöttem a tűzzel, míg a másikkal közelharcot vívtam. A karóm behatolt a striga szívébe, majd jött a másik. Ő sokkal erősebb volt erősen a falhoz csapott, amitől kicsit, úgy éreztem, hogy leszakad az összes szervem, de felálltam és harcoltam tovább. Nagyon kimerültem a mágia használatától és a verekedéstől. Beledöftem a karómat a striga hasába, majd tökön rúgtam. Kicsit lelassította, de egyszerűen folyton visszatámadt. A többiekre néztem hátha tud valaki segíteni nekem, de ők is padhelyzetben voltak. Hirtelen egy éles fájdalmat éreztem a gerincemnél. A striga egy kést döfött a gerincembe, amitől azonnal lerogyta a földre. Felém hajolt a srtiga és feltépi nyakamat. Halványan felsikoltottam, de senki nem figyelt rám, túlságosan le voltak foglalva. Éreztem, ahogy szipolyozza belőlem a vért, de valami más érzés kerített hatalmába. - Nem, nem lehet, ez a striga át akar változtatni….Valaki segítsen… - kiáltottam magamban, majd elsötétült minden.
Néhány perc múlva ébredtem fel, még mindig harcoltak a társaim a striggákkal,de már csak három striga okozott nekik gondot. Ahogy felálltam elöntött a vérszomj. Oda siettem Sandrához, majd a falhoz vágtam. Egyszerűen nem tudtam magamnak parancsolni, felemeltem és a falhoz szorítottam. - Elizabeth én vagyok az, Sandra a legjobb barátnőd. Ne csináld, kérlek! Kérlek ne…- Sandra szavait hallva csak még jobban elöntött a vérszomj. Nyakához hajoltam, hogy csillapítsam étvágyamat, de valaki egy karót döfött a hátamba. Megfordultam és eleresztettem a barátnőmet. Hector volt, aki belém döfte a karót aki megállított a táplálkozásban. - Ez nagy hiba volt, édes. - vicsorítottam rá és rátámadtam. Harcolni kezdtünk, bár a szívemben éreztem és tudta, hogy ő a szerelmem és nem szabad bántanom. De egyszerűen a vérszomj, a vér iránti vágy erősebb volt minden érzésnél.
– Eli megtudunk gyógyítani, csak fejezd be.. én szeretlek és nem…- közben majdnem letéptem a karját.
- Nekem csak egy kis vér kell és minden jobb lesz édes, hidd el . – vigyorogtam Hectorra.
-Te nem az vagy már akibe beleszerettem…- nézett rám dühösen majd a felhasította a karomat a karóval.
- Dehogy nem Hector én vagyok az Eli - néztem kiskutyaszemmel Hectorra, mire ő megállt a támadásommal.
- Eli- nézett szemembe és megfogta kezem. - Kitalálunk valamit…
- Bocsi szépfiú, dehogy te milyen naiv tudsz lenni… - adtam neki egy jobbost és nyakánál fogva a szekrénynek szorítottam.
– Eli megtudunk gyógyítani, csak fejezd be.. én szeretlek és nem…- közben majdnem letéptem a karját.
- Nekem csak egy kis vér kell és minden jobb lesz édes, hidd el . – vigyorogtam Hectorra.
-Te nem az vagy már akibe beleszerettem…- nézett rám dühösen majd a felhasította a karomat a karóval.
- Dehogy nem Hector én vagyok az Eli - néztem kiskutyaszemmel Hectorra, mire ő megállt a támadásommal.
- Eli- nézett szemembe és megfogta kezem. - Kitalálunk valamit…
- Bocsi szépfiú, dehogy te milyen naiv tudsz lenni… - adtam neki egy jobbost és nyakánál fogva a szekrénynek szorítottam.
Szorítani kezdtem minél erősebben torkát és közben nyakához hajoltam. – Nem fog fájni…- súgtam fülébe és belemélyesztettem fogam a nyakába. Éles fájdalmat éreztem a mellkasomban. Elkaptam a fejem és Hectorra néztem. Könnyek gyűltek szemében én pedig lerogytam a földre. Karóval a szívemben néztem Hectort és közben éreztem, ahogy a testem a szívem dobogása lelassul. Megfogta kezem és simogatni kezdett. – Bocsáss meg, de meg kellet tennem. Szeretlek és soha nem foglak elfelejteni, drága Elim. - Nehezen vettem a levegő, testemet átjárta a fájdalom. – Te bocsáss meg... én is szeretle…- Karjaiban vettem egy utolsó lélegzetet majd hagytam, hogy újra a sötétség kerítsen hatalmába. A sötétség kapujában, ami után talán viszont láthatom a szeretteimet, vagy beteljesíthetem álmaimat. Halál, amikor valami véget ér, de valami új veszi kezdetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése