2011. június 30., csütörtök

Nyári Vámpírakadémia Pályázat!



Nyári Vámpírakadémia Pályázat!


Sziasztok!

Elérkezett az idő arra, hogy elindítsuk a Nyári Vámpírakadémia Pályázatot!
Az első sikerek után felbuzdulva úgy gondoltuk, hogy ezúttal nem csak egy szimpla pályázatot, hanem egy kihívást is belecsempészünk a játékba, melynek jelszava: Orosz Rulett.


A Kihívás jelszavát úgy értelmezitek, és úgy használjátok fel a történetetekben, ahogy szeretnétek, de azért lehessen érteni, mire céloztok. (Az nem minősül megfelelő Kihívásos történetnek, hacsak szimplán beleírod a történetbe, de semmi jelentősége nincs!)

Aki pedig nem érzi a magáénak a jelszót, írhat bármi másról a Vámpírakadémia fandomán belül, mint a korábbi pályázatnál.


A Nyári Vámpírakadémia Pályázat és Kihívás instrukciói kicsit változtak a tavaszihoz képest, de ha bármi észrevételetek, kérések vagy kérdésetek merülne fel, akkor e-mailben (vampirakademia_palyazat@citromail.hu) vagy megjegyzésben megírhatjátok nekünk.

A részvevők névsorát oldalt majd idővel megtaláljátok, valamint az alkotásoknak is készítünk majd egy-egy külön menüpontot. A leadási határidő letelte után egy közvélemény-kutatást fogunk elindítani, amiben majd szavazhattok a nektek tetsző alkotásokra. De! A végeredményt mi fogjuk eldönteni, és csak akkor vesszük figyelembe a szavazást, ha bizonytalanok vagyunk egy-egy sztori helyezettében. (Mindezzel azt szeretnénk elérni, hogy mindenki ugyanolyan esélyekkel induljon, legyen az ismert, vagy nem annyira ismert író és hogy csak a teljesítményt értékeljük, ne a rajongói tábor méretét.)

Fontos:
  • A Kihívásokat és a VA Pályázatokat külön-külön fogjuk értékelni, tehát két eredményhirdetés lesz, de ha a Kihívásra nem érkezik elegendő jelentkező (min. 4), akkor csak egy végső sorrendet fogunk összeállítani!
  • Ezúttal jelentkezési határidőt is megszabtunk, amihez szeretnénk, ha tartanátok magatokat, de egy-két nap még belefér. A jelentkezéskor jelezzétek, hogy a Kihívásra készültök, vagy csak a VA Pályázatra!
  • Egy író több pályaművet is beküldhet!
  • Ügyeljetek a helyesírása! A legutóbbi pályázatkor is vissza kellett küldenünk néhány művet ezért, és még ha nincs is benne sok, a döntéskor ezek számát vagy gyakoriságát is figyelembe fogjuk venni.


Sok sikert kívánunk!


Téma:
Vámpírakadémia

Kihívás (nem kötelező!):
Vámpírakadémia, jelszó: Orosz Rulett

A művek kategóriái: novella, egyperces novella, vers vagy elbeszélés

Terjedelem:
  • Novella: minimum 2 oldal, maximum 5 oldal
  • Egyperces novella: minimum fél oldal, maximum két oldal
  • Vers: nincs
  • Elbeszélés: minimum 5 oldal, maximum 12 oldal

(Word dokumentum, Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: szimpla)

Kritérium:
  • Nem lehet crossover (más film vagy könyv összekeverése)
  • Törekedjetek a karakterhűséghez! (Írhattok saját szereplőről, és a példa kedvéért Mason feltámadhat poraiból, de Rose ne kergessen lepkéket egy idilli réten.)
  • A korhatárt meg kell jelölni az alkotás elején!
  • A VA 6. könyvével kapcsolatos írások esetén fel kell tüntetni a Spoiler veszélyt!
  • Törekedjetek a helyesírásra és a szöveg formázására
  • Az e-mailedben fogalmazz meg egy bevezetőt a műről


Határidő:
  • Jelentkezési határidő: 2011. aug. 1.
  • A leadás határideje: 2011. aug. 31-e éjfél
  • A győztesek kihirdetése: 2011. szept. 10. éjfél

(az elküldött alkotások mennyiségétől függően akár el is tolódhat!)

Küldés:
A kész műveket e-mailben várjuk (vampirakademia_palyazat@citromail.hu), melynek tárgya: Pályázat és/vagy Kihívás.
Ha valami kérdésetek adódik a versennyel kapcsolatban, akkor azt szintén e-mailben vagy megjegyzésben feltehetitek (chat-ben túl hosszú lenne).

Zsűri:
Alyosha és Briki Green

Díj:
Az első három helyen végzeteknek - ha megadja nekünk a címét - Postai úton küldünk egy kis apróságot, valamint az alkotását közzétesszük az oldalon.


Üdv.:
Alyosha & Briki Green

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése